A havanese története

A Havanese a Bichon családba tartozik, melynek további tagjai a Bichon Frisé, a Bolognese, a Coton de Tulear, a Máltai selyemkutya, és a Löwchen. A fajta kialakulásáról megbízható forrásból származó dokumentumok hiányában több feltételezés is napvilágot látott, melyek szinte csak abban értenek egyet, hogy a havanese Kubából származik. Ezek közül a leghitelesebbnek Zoila Portuendo Guerra, a kubai Habanero Club alapítójának teóriája tekinthető, melyet "Bichon Havanese" című könyvében írt le. Zoila kitartó kutatómunkája során a rendelkezésére álló tényeket, feltételezéseket, és találgatásokat felhasználva arra a következtetésre jutott, hogy Kubában nem egy, hanem két különböző fajta alakult ki. De ne rohanjunk ennyire előre az időben, nézzük meg, milyen út vezetett a társasági kutyák kialakulásáig!

A kutya, mint tudjuk, a farkastól származik. A farkasoknak is több vállfaja létezik, ezek közül feltehetőleg a már kihalt, kisméretű japán farkas az elsők között volt, amelyeket háziasítottak. Az őskori szelekció nagyon egyszerűen működött: az engedelmesebb példányokat megtartották, így azok szaporodhattak egymás között, az engedetleneket pedig megették. A különböző területeken élő törzsek különböző fajtájú farkasokból származó kutyái a vándorlások során keveredtek egymással, így jött létre az a génállomány, amely a mai kutyák rendkívüli változatosságát lehetővé teszi.

Az ókori Kínában már tudatosan tenyésztettek ölebeket, melyeket igen nagy becsben tartottak. Tenyésztőik a császárnak ajándékozták ezeket az apró kutyákat, aki hálából magasrangú tisztségeket adományozott nekik. Mivel a császár nem tarthatta meg az összes, ily módon felajánlott kutyát, a "felesleg" az Európából érkező kereskedők révén a nyugati civilizáció kereskedelmi, és kultúrális központjába, a mediterrán országokba vándorolt, hogy rövid időn belül a legelőkelőbb görög, római, vagy egyiptomi családok gyermekeinek kedvenc játékszereivé váljanak. Kr.u. 25-ben Strabo egyik feljegyzésében megemlíti a szicíliai Melita városából nagy mennyiségben exportált "gyönyörű, hosszú, fényes, selymes szőrű kutyákat", melyeket Canis melitei-nek nevez - ezek voltak az első Máltai selyemkutyák, melyek hihetetlen népszerűségre tettek szert a fénykorát élő római arisztokrácia köreiben. A Római Birodalom bukása után Európán végigsöprő zűrzavaros évszázadokat a kistestű kutyák a legkülönbözőbb körülmények között vészelték át; míg egyrészük földesurak kastélyaiban fényűző körülmények közt élt, addig társaik egyszerű földművesek háztartási hulladékain tengődtek, vagy vásári mutatványosok karikáin keresztülugrálva dolgoztak meg egy-egy eléjük vetett falatért.

A reneszánsz kultúrális forradalmának beköszöntével a kutyák ismét megbecsült társaivá váltak az embernek, bevonultak az irodalomba, előkelő gazdáik társaságában festményeken örökítették meg őket. Ezidőtájt a nemesség körében leginkább kedvelt fajta a törpe spániel volt. A kor legkiemelkedőbb tenyésztőinek a franciák számítottak, akik a Máltait különböző fajtákkal keresztezték, többek között a kistermetű Barbettel. Szakértők egybehangzó véleménye szerint a Barbetet az Oroszországból származó Canis Aquaticusból tenyésztették ki. Ezt a bozontos szőrű vízikutyát Franciaországban Uszkárnak keresztelték el, ám később teljesen háttérbe szorult, kizárólag Portugáliában maradt fenn, mai neve Portugál vízikutya. A Barbetet "Caniche"-nak, "Chien Canne"-nak, vagy "le petit barbet-nek" egyaránt nevezték. Ezt a 7-10 kg súlyú, hosszú, hullámos szőrzettel rendelkező kutyát később különböző spanyol spánielfajtákkal keresztezték. A főbb tenyészcélok a hosszabb, finomabb szőrtakaró, a rövidebb orr, határozottabb homlok, továbbá a kifinomult szaglás és a kiemelkedő intelligencia elérése voltak. Az eredmény a "Silky Toy Poodle" (törpe selyemuszkár), mely a mai Bichonok közös ősének tekinthető.

Kolumbusz 1492-ben felfedezte Kubát. A spanyol királynak küldött leveleiben megemlítette, hogy a szigeten élő bennszülöttek mindössze kétféle háziállatot tartottak: pulykát, és egy teljesen hangtalan kutyafajtát. Ez a kutya a Közép-, és Dél-Amerikában őshonos, kistestű, de erős csontozatú Techichi volt. A következő évtizedekben Kubát elárasztották az Európából érkező telepesek, kereskedők, munkások és földművesek, akik természetesen háziállataikat, kutyáikat és macskáikat is magukkal vitték az Óvilágból. Az ültetvényeket és az utcákat hamarosan spánielek, és különböző kistestű kutyák keverékei lepték el, a gazdag földbirtokosok azonban birtokaikon gondosan elzárva tartották máltai-uszkár keverékeiket, melyek az idők során fokozatosan alkalmazkodtak a trópusi klímához, így alakult ki a mai havanesere is jellemző különlegesen dús, hosszú, selymes és könnyű, aljszőrzet nélküli szőrtakaró, amely kiválóan szigeteli el a testet a forró napsugaraktól. A XVI.-XVII.-ik századi Európában a felső tízezerbe tartozó hölgyek között a kistermetű, hófehér ölebek tartása volt a divat, ezt a trendet követték a kubaiak is kutyáik tenyésztése során, így jött létre az első igazi kubai fajta, a Blanqito de la Habana. A Blanquito kicsi, mindössze 1,5-3 kg súlyú, hosszú, hullámos szőrű hófehér kutya volt.

Kuba eközben töretlenül fejlődött, a XVIII.-ik század elejére az Újvilág kultúrális központjává vált, eleganciája bármely brit gyarmatot maga mögé utasította. Havanna operaházaival, színházaival és palotáival hamarosan az európai arisztokrácia kedvelt üdülőhelyévé vált, akik gyakran egy-egy Blanquitóval tértek vissza hazájukba. A Blanquito átütő sikert aratott Európában, nagyrészt ennek köszönhető az a zűrzavar, amely a korabeli leírásokra jellemző, ugyanis míg Kubában a Blanquitót még mindig máltainak nevezték, Angliában a White Cuban (fehér kubai) nevet kapta, Európa többi részén pedig havannai származása miatt Havanesenek, vagy Havana Silk Dog-nak (havannai selyemkutya) hívták. A váratlan népszerűség következményeként az európai kutyakereskedők kíméletlen szaporításba kezdtek, melynek egyetlen célja a lehető leggyorsabban minél kisebb egyedek előállítása volt az előkelő hölgyek igényeinek kielégítésére. A tenyészegyedek kiválasztásánál egyetlen szempontot vettek figyelembe: a méretet; a legkisebb kölyköket pároztatták szüleikkel és testvéreikkel. Nem kellett sok idő hozzá, hogy degenerált, beteges, összeférhetetlen természetű utódok jöjjenek világra. A túlzott miniatürizálás következményeként elkorcsosult lábak, kidülledő szemek, és a rövidebb orrhát miatt előreharapás alakultak ki, emiatt a White Cuban népszerűsége rövid időn belül szertefoszlott. Egy darabig még cirkuszi mutatványosok használták a kutyát, majd teljesen feledésbe merült. Sajnos több író is helytelenül a White Cuban-nel azonosította a Bichon Havaneset. Az 1971-ben kiadott Nemzetközi Kutyaenciklopédiában (Stanley Dangerfield-Elsworth Howell-Maxwell Riddle: International Encyclopedia of Dogs) a következő olvasható: "A Havanese igen ritka fajta. Súlya 1-2 kg, színe hófehér. Harcias természete miatt méltán kiérdemelhetné az Oroszlánkutya nevet."

A XIX. század elején európai emigránsok telepedtek le Kubában, akik magukkal vitték kedvenc kutyáikat is, többek között különböző színű törpeuszkárokat is. Ezeket a törpeuszkárokat keresztezték a Blanquito de la Habanával, ennek eredményeként jött létre a második kubai fajta, a mai Bichon Havanese, mely nagyobb és szögletesebb, mint a máltai, szőrzete pedig rendkívül változatos színű lehet. A Blanquito mára teljesen kihalt. A havanese a legtehetősebb családok dédelgetett kedvencévé vált, gazdáik féltve őrzött kincsként vigyáztak rájuk. Tenyésztésük rendkívül átgondolt koncepción alapult, minden egyes alom születését gondos tervezés előzte meg, és alapos dokumentálás követte. A kölyköket soha nem adták el, rokonoknak, nagyrabecsült barátoknak, vagy olyan személyeknek ajándékozták őket, akik különösen nagy szolgálatot tettek a családnak. Az egyik leghíresebb tenyésztő Senora Catalina Laza volt, egy dúsgazdag cukorbáró felesége. Az 1863-as Paris Dog Show-ra kb. 850-900 kutyát neveztek, köztük néhány gyönyörű Bichon Havaneset is. Ez volt az első kiállítás, amelyen a havanese is ringbe lépett. Ahogy teltek az évek, divatirányzatok jöttek-mentek, a havanese népszerűsége pedig szép lassan elhalványult. A megmaradt példányok távol a világ szemétől, a fajta néhány szerelmesének birtokán éltek fényűző körülmények között.

Az 1950-es években Kubán végigsöpört a forradalom és a rendszerváltás. A tehetősebbek ezrével menekültek el az országból, ingóságaik nagy részét, köztük imádott kutyáikat egy-egy barát, vagy a cselédség gondjaira bízva, hiszen úgy gondolták, néhány hét, vagy hónap leforgása után helyreáll a rend, és visszatérhetnek otthonaikba. Nagyobbat nem is tévedhettek volna. A Castro-rezsim hatalomra kerülése után a havanese, mint a megdöntött uralkodóosztály jelképe, kegyvesztetté vált - a fajtára a passzív eutanázia várt. Mindössze három családról lehet biztosan tudni, hogy menekülésükkor havaneseiket is magukkal vitték Kubából. A Perez és a Fantasio család az Egyesült Államokban, Senor Barba pedig Costa Ricában telepedett le, több mint egy évtizeden keresztül kizárólag az ő erőfeszítéseiknek köszönhetően maradt fenn a fajta.

Az 1970-es évek elején a Coloradóban élő Dorothy Goodale és férje Bert, akik Ír farkaskutyát és terriereket tenyésztettek, egy kistestű, nyugodt természetű, intelligens fajta beszerzése mellett döntöttek. Kutatásaik során találtak ugyan néhány bizonytalan utalást a havanesere, ám senki nem tudta nekik megmondani, hol találhatnának ilyen kutyát. Végül egy újsághirdetés hozta meg a szerencséjüket, hat, pedigrével rendelkező havanesere bukkantak, melyek közt egy anya, és négy szuka kölyök, valamint egy más vérvonalbeli fiatal kan volt. Goodale-éket teljesen lenyűgözte a havanese elbűvölő természete, így mindent megtettek, hogy újabb példányokat találjanak. Néhány hónappal később spanyol nyelvű újságokban feladott hirdetések hozták meg az újabb sikert. Az idős Ezekiel Barba, aki Costa Ricából lányához költözött Texasba, megromlott egészségi állapota miatt már nem volt képes kutyáival foglalkozni. Ő öt újabb havaneset bízott Goodale-ék gondjaira, akik ezáltal két újabb vérvonalhoz jutottak. Goodale-ék 1974-ben ezzel a 11 kutyával kezdtek hozzá a fajta feltámasztásához, melyhez a kutyák pedigréin, és egy 1963-as fajtaleíráson kívül kizárólag többéves tenyésztői munkájuk során megszerzett tudásukra támaszkodhattak tenyészprogramjuk kidolgozásában. Az évek során csatlakozott hozzájuk még néhány lelkes tenyésztő, akikkel 1979-ben megalapították a Havanese Club of America-t, az első fajtaklubot, és megkezdték a havanesek nyilvántartását. Az FCI 1963 óta, az UKC (United Kennel Club) 1991 óta, az AKC (American Kennel Club) 1996 óta, a CKC (Canadian Kennel Club) 2001 óta ismeri el hivatalosan a fajtát.

Európába 1983-ban érkeztek az első havanesek az Egyesült Államokból: SRR's Mr Sandman és SRR's Cuban Doll, velük alapította meg a német Monica Moser a Pillowtalk's havanese kennelt. Őt holland, dán, svéd és finn tenyésztők követték, nemsokára feltűntek az első havanesek az európai kiállításokon is, pár éven belül több kutya is megszerezte az International Champion címet. Jelenleg Hollandiában és a skandináv országokban tenyésztik a világ legjobb minőségű havaneseit.

Míg a havanese meghódította Amerikát és Európát, addig őshazája, Kuba teljesen elszigetelődött a világ kapitalista országaitól. Az FCI-vel minden kapcsolatuk megszakadt, még az 1963-as havanese-standardról sem volt tudomásuk. A '80-as évek politikai enyhülésének hatására lehetővé vált, hogy az FCC (Federation Cinologica de Cuba) 1987-ben felvételét kérje az FCI-be, melyet az FCI azonnal elfogadott. Az elmúlt évtizedekben az összes régi havanese származási lap, fotó, és nyilvántartás megsemmisült, így a nulláról kellett újarakezdeni a fajta tenyésztését. Az első dokumentált alom 1988-ban jött világra. 1991-ben megalakult a Club Cubano del Bichon Habanero, melynek tagjai 15 gondosan kiválasztott kutyával rendkívül szigorúan ellenőrzött tenyészprogramba kezdtek, valamint megkezdték a kubai havanese-törzskönyvek kiadását. Az első kubai havanese, Fandango D'Sirius Puro Cubano 1997-ben érkezett Európába.

Magyarországon Fekete Rózsa, a Budavári Fekete kennel tulajdonosa kezdte meg a havanese tenyésztését. Az első két kutyát, Danit és Dorkát 1988-ban hozta be Moszkvából. A fajta gyorsan népszerűvé vált a tenyésztők körében, az orosz kutyákat holland, német, amerikai, cseh és kubai import havanesek követték.

A havanese ápolása

A havanese, mint minden hosszúszőrű fajta, rendszeres szőrzetápolást igényel. Ezzel a problémával minden kezdő havanesetulajdonos viszonylag gyorsan szembetalálja magát, ám ritkán kap megfelelő tanácsot ezen a téren. Sajnos rengeteg rövidre nyírt szőrű havaneset lehet kutyasétáltatás közben látni az utcán, gazdáik különböző ideológiákat gyártanak a hosszú szőrzet ellen. Ezek közül a leggyakoribb a "melege van szegény kutyának". A havanese, mint tudjuk Kubából származik, ahol az itthoninál jóval forróbb a klíma. Ezeknek a kutyáknak ehhez alkalmazkodott a szőrzete, jól szellőzik, miközben védi a bőrt a tűző napsugaraktól. A másik fő indok a "nekem nincs időm mindennap fésülgetni", illetve a "sajnálom szegényt, annyira utálja a fésülést". Hát, hogy kinek mire van ideje, azt talán kutyavásárlás előtt kellene végiggondolni, és ennek megfelelően választani ki a fajtát, bár egy rendszeresen ápolt havanese napi fésülése mindössze 10-15 percet vesz igénybe. Az, hogy egy kutya mennyire utálja a fésülést, nagyban függ attól, hogy kölyök korában mennyire szoktattuk hozzá, illetve mennyire vagyunk vele türelmesek ápolás közben. Kezdetben mindenképpen érdemes néhány alkalommal kutyakozmetikushoz is elvinni kutyánkat, egyrészt azért, hogy lássuk, "mit lehet kihozni" belőle, vagyis egy szakszerű ápolás után hogy néz ki a kutya, másrészt van néhány olyan tennivaló, amit jobb, ha szakemberre bízunk, amíg nem rendelkezünk megfelelő gyakorlattal. A kozmetikus kiválasztásánál legyünk elővigyázatosak: ha nincs olyan ismerősünk, aki tud megfelelőt ajánlani, nagyon alaposan beszéljük meg a kozmetikussal, hogy mit csináljon a kutyával, különösen azt, hogy mit NE! Csak olyan kozmetikusra bízzuk kedvencünket, aki ért a havanesehez! Ismerek olyan havanesetulajdonost, aki sírva hozta el a kozmetikustól csutkára nyírt szőrű kutyáját. Inkább mondjuk el ötször a kozmetikusnak, hogy mit várunk tőle, mint hogy esetleg egy évig kelljen várnunk, hogy visszanőjön a kéretlenül lenyírt szőr!

A legfontosabb, hogy minél korábban megismertessük kutyánkat a fésűvel és a kefével, ugyanis amíg még rövid a szőre, ez nem jelent neki különösebb megrázkódtatást, viszont hozzászokik, hogy a megfelelő testhelyzetben maradva, nyugodtan viselje el ezt a procedúrát. Lehetőleg minden nap szakítsunk időt a fésülésre, de legalább heti három alkalommal. A napi fésülés mellett leginkább az szól, hogy ilyen gyakoriság mellett kevésbé tud összecsomósodni a szőrzet, tehát gyorsabban, és kevesebb szőrveszteséggel végezhetjük ezt a műveletet, továbbá kutyánk is jobban hozzászokik az ápoláshoz, ha az mindennapi életének részévé válik.

A fésüléshez keressünk egy sík felületet, ahol kényelmesen hozzá tudunk férni a kutyához, erre a célra leginkább egy asztal felel meg. Mindig nagyon vigyázzunk, de különösen kölyökkorban, amíkor még nagyon szeleburdi a kutyusunk, hogy egy pillanatra se hagyjuk felügyelet nélkül az asztalon, mert könnyen leeshet, és ezáltal nagyon súlyos sérüléseket szerezhet! Szükségünk lesz egy erős fémfésűre, amely két oldalán különböző sűrűségű fogakkal van ellátva, egy közepes méretű, rugalmas gumipárnába ágyazott tüskékkel ellátott kefére, valamint egy kisméretű fésűre a bajusz és a szemkörnyéki részek rendbentartásához. Nagyon megkönnyítheti munkánkat az ún. "csomólazító spray" (általában Entfilzungsspray, vagy Detangler van a flakonra írva), amelyre igazán nem is a csomók eltávolításához lesz szükségünk, hanem egyrészt megóvja a nagy meleg, vagy gyakori fürdetés miatt kiszáradt szőrt a töredezéstől, másrészt könnyebbé teszi a fésülést, megakadályozza a szőr sztatikus feltöltődését, és szennytaszító hatású. Ezt a szert nem muszáj készen megvásárolnunk, magunk is könnyen elkészíthetjük: egy permetezőfejjel ellátott flakont töltsünk meg kondícionáló és víz 1:10 arányú keverékével, és minden használat előtt alaposan rázzuk fel. Nem árt, ha kéznél van néhány csat, vagy csipesz, illetve később szükségünk lesz egy erős körömvágó fogóra, valamint egy kicsi, éles ollóra a talppárnák közti szőr kivágására. A legnagyobb hiba, amit fésülésnél elkövethetünk az, ha csak a szőrzet felső rétegét fésüljük, vagy keféljük át. Ilyenkor az alsó szőrréteg menthetetlenül elfilcesedik, és ha későn vesszük észre, már csak a teljes szőrzet lenyírása oldhatja meg a problémát!

Fektessük a kutyát az oldalára az asztalon a lábaival magunk felé. Hajtsuk fel, és ha szükséges rögzítsük csatokkal, vagy csipeszekkel a szőrt a hastól a hátig. A legalsó 1-2 cm szélességű sávon kezdünk dolgozni, és fokozatosan haladunk a gerinc irányába. A szőrt a tövénél fogjuk, hogy a lehető legkevesebb fájdalmat okozzuk a kutyának, és a fésű sűrűbben fogazott felével lassú, egyenletes mozdulatokkal fésüljük a szőrt a tövétől a végéig. Amennyiben csomót találunk, azt először ujjainkkal, majd ha már meglazult, a fésű ritkábban fogazott felével próbáljuk finoman szétbontani, ilyenkor mindig a szőr végétől haladjunk a töve felé. Soha ne tépjük a szőrt a csomóknál, és ne próbáljuk ollóval átvágni, mert ez mindenképpen komoly szőrvesztést fog eredményezni! A leginkább csomósodásra hajlamos részek a hajlatok a lábak tövénél, a nyak (különösen ha pórázon sétáltatjuk a kutyát - séta végén ne csak a pórázt, hanem a nyakörvet is mindig vegyük le róla, mert a csomósodáson kívül ki is koptathatja a szőrt!), valamint a hát a farok tövénél. Amikor végeztünk az alsó sávval, a fölötte lévővel folytatjuk a fésülést, amíg el nem jutunk a hát közepéig. Ekkor a lábak következnek, itt ugyanezzel a módszerrel haladjunk a láb tövétől a mancs irányába. Ha végeztünk, megfordítjuk a kutyát, és ugyanezt megismételjük a másik oldalán is. Fésüljük ki a farkat és a füleket, majd következhet a fej: a szemzugból távolítsuk el a csipát, a könnyfolyástól elszíneződött szőrt töröljük át bórvízes vattával. Az esetleg a bajuszba, vagy szakállba száradt ételmaradékokat nedves szivaccsal távolítsuk el, majd a kis fésűvel fésüljük ki az arcszőrzetet. Sokan levágják a szembelógó szőrt, mondván, hogy zavarja a kutyát a látásban, ez azonban nem igaz. Egyesek szerint kifejezetten védi a szemet a tűző napsugaraktól. Amennyiben mégis zavar minket, kezdetben egy-egy csattal rögzíthetjük ezeket a szőrszálakat a fejtetőn, majd ha elég hosszúak lesznek, egy gumival kontyba foghatjuk őket. Egy-másfél éves korban éri el azt a hosszt a szőr, hogy kétoldalt fésülve a helyén maradjon. Ha elkészültünk, állítsuk fel a kutyát, és a kefével mégegyszer keféljük át az egész szőrzetet, ügyelve arra, hogy mozdulataink egyenletesek legyenek. Az átkefélést ne csuklómozdulatokkal végezzük, mert a szőrvégeket megrántó kefe töredezetté teszi azokat, így a szőrzet soha nem érheti el teljes hosszát! Nagyon fontos, hogy fésülés közben időről-időre megsimogassuk, megvakargassuk kutyánk fületövét, állát, mellkasát, és becézgessük, a fésülés végén pedig alaposan dícsérjük meg, és adjunk neki kedvenc jutalomfalatjából, hogy a fésülés pozitív élményként rögződjön benne!

A fürdetés általában havi egy maximum két alkalommal ajánlott, de ez kutyánk bőrének érzékenységétől függően változhat. Ha hosszú szőre van a kutyánknak, érdemes olyan sampont venni, ami nercolajat, vagy kókuszolajat tartalmaz. Kizárólag nagyon jó minőségű kutyasampont használjunk, és pontosan tartsuk be a flakonon feltüntetett higítási arányt, mivel az esetleges bőrkiszáradás, vagy allergiás reakció miatt vakarózó kutya bőre kisebesedik, ennek következményeként ekcéma, gombásodás, vagy fertőzés alakulhat ki, melynek állatorvosi ellátása jóval többe fog kerülni a samponon megspórolt összegnél. Az ilyen jellegű kezeléshez sokszor elengedhetetlen a szőr leborotválása is, tehát magunkat rengeteg kellemetlenségtől, kutyánkat pedig fölösleges szenvedéstől kímélhetjük meg a sampon és a kondícionáló megfelelő kiválasztásával! Léteznek különböző színezősamponok is, én ezek használatát feleslegesnek tartom, különösen a fehérítősamponét - egyrészt a havanesenél nem szükséges, hogy a világos színű szőr hófehér legyen, másrészt a fehérítősampon az optikai fehérítő hatást kék szín hozzáadásával éri el, és hallottam már olyan esetről, ahol az ilyen samponnal fürdetett kutya szőre a vizelettől zöldre színeződött, amit nem is lehetett eltávolítani róla, amíg a sampon festékanyaga ki nem kopott a szőrből. Esős, sáros időben naponta többször is szükséges lehet a sétáltatásból nyakig koszosan hazaérkező kutya fürdetése, ilyenkor azonban kizárólag tiszta vizet használjunk a tisztításhoz, sampont, vagy egyéb kozmetikumot ne! A fürdetés mindig a kutya fésülésével kezdődjön, ellenkező esetben a szőrben lévő csomók a fürdetés hatására kifésülhetetlenül össze fognak állni!

Helyezzünk a kád aljára csúszásgátló gumiszőnyeget és állítsuk bele a kutyát. A kutya fülébe tegyünk egy-egy vattagolyót, mert a hallójáratba kerülő víz kellemetlen gyulladást tud okozni! A sampont tilos töményen használni, tehát egy kis tálban, vagy flakonban vízzel hígítsuk fel, majd alaposan mossuk meg vele a kutya teljes testét - ne dörzsölgessük a szőrt össze-vissza, mert be fog csomósodni. A fejet hagyjuk utoljára, itt legyünk óvatosak, lehetőleg ne kerüljön a szembe a sampon! Langyos vízzel alaposan öblítsük ki a sampont a szőrből, majd ismételjük meg ugyanezt a kondícionálóval (ezt szintén fel kell hígítani). Miután ezt is leöblítettük, kivehetjük a kutyát a kádból, és hozzáláthatunk bőrig ázott kedvencünk megtörölgetéséhez. Ehhez használjunk minél több, jó nedvszívóképességű törölközőt. Ne dörzsölgessük a szőrt a törölközővel, mert ez is csomósodást okoz, inkább csak nyomkodjuk ki a szőrből a vizet. Áttörlés után ne felejtsük el kivenni a vattagolyókat a fülből!

A szárítással kapcsolatban megoszlanak a vélemények. Ha hajszárítót használunk, mindig langyos, vagy hideg hőmérsékleten szárítsuk vele a kutyát! A szárításnál a fésülésnél már megismert, rétegről rétegre haladó módszert használjuk, a pofaszőrt a végére hagyjuk, és a hajszárítót a legalacsonyabb fokozatra állítva szárítjuk. A hajszáritó használata ellen leginkább az szól, hogy fölöslegesen kiszárítja a kutya bőrét, és szőrzetét, ezért én többnyire hagyom, hogy magától megszáradjon a kutya. Ilyenkor a legfőbb problémát az okozza, hogy fürdetés után a kutya megkergül, és a lakásban fel-alá száguldozva 2-3 métereket csúszik az állán, és a pofaszőrén. Ez ugyan rendkívül mulatságos látvány, de a szőrnek semmiképpen sem tesz jót, ha lehet, próbáljuk megakadályozni (nem fog sikerülni)!

 15 másodperces video a szárításról 

Az ápolás további teendői közé tartozik a szőrszálak kitépése a hallójáratból, a szőr kinyírása a talppárnák közül, a mancs szőrzetének fazonra igazítása,a körömvágás, valamint higiéniai okokból a végbélnyílás, és a nemi szervek körüli szőr rövidre nyírása. Ezeket a feladatokat kezdetben mindenképpen bízzuk kozmetikusra, és ha idővel elég bátorságot érzünk magunkban ahhoz, hogy saját kezűleg végezzük el ezeket a teendőket, akkor is kérjünk meg valakit előtte, hogy mutassa meg, hogyan kell csinálni!

_________________________________________________________

Hogyan vegyünk havaneset?

Erre a látszólag egyszerű kérdésre nem is olyan könnyű válaszolni, mint gondolnánk. Vásárlás előtt legalább három főbb szempontot kell átgondolni:

1. Biztos, hogy havaneset akarunk venni?
2. Milyen célra vesszük a kutyát?
3. Honnan, kitől szerezzük be?

Az első kérdésre természetesen először azt válaszolnánk, ha már kinéztük magunknak ezt a fajtát, hogy igen. Néhány dolgot azonban muszáj szem előtt tartani, ha nem akarjuk, hogy az első néhány nap után derüljön ki, hogy sem a kutyánknak, sem nekünk nem tartogat sok örömöt az együtt töldendő másfél évtized. A havanese igazi társasági kutya, ami azt jelenti, hogy nagyon igényli az emberek közelségét: játékot, szeretetet, kedveskedést, törődést! Amennyiben életvitelünk, munkaidőbeosztásunk miatt a kutyát rendszeresen hosszabb ideig egyedül kell hagynunk, nem ajánlatos havaneset választanunk, mert az egyedüllétet nagyon rosszul viselik. Ha kiszámoljuk, hogy a négyszeri sétáltatás, az ápolás (esős, latyakos időben napi 1-1,5 óra is lehet), etetés, és a kutya által igényelt játék, simogatás, stb. mennyi időt vesz igénybe, napi 4-5 órát kapunk eredményül. 10 éven aluli gyermek mellé nem igazán ajánlott a havanese, mert ők még sokszor nem képesek kellőképpen "finoman" játszani az állatokkal, ennek pedig könnyen maradandó végtag-, vagy egyéb sérülés lehet a következménye! A havanese egyébként is nagyon érzékeny a fájdalomra. Érdemes még a döntés meghozatala előtt figyelembe venni azt a tényt, hogy a havanese kíváló jelzőkutya - ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a legapróbb ismeretlen neszre, idegenek közeledésére, illetve egyéb, általunk nem észlelhető jelre kitartó, hangos ugatással reagál - ez egy kutyaellenes, vagy zajokra érzékeny szomszéddal garantáltan hosszas vitákat fog eredményezni... 
Természetesen senkinek nem akarom a kedvét elvenni a havanesetől, egyszerűen arról van szó, hogy ez a fajta ugyanannyira nem való olyan környezetbe, ahol nem tudja megkapni a megfelelő bánásmódot, mint ahogy nem való komondor egy 30 négyzetméteres panellakásba, vagy rottweiler 3 éves gyerek mellé játszótársnak.

Amennyiben továbbra is a havaneset tartjuk a számunkra ideális társnak, el kell döntenünk, milyen célra vesszük a kutyát! Teljesen más szempontokat kell figyelembe venni a kutya kiválasztásánál, ha "csak" egy kedves, szeretetreméltó családtagra vágyunk, mint ha kiállítási, vagy tenyésztői ambícióink is vannak. Ha hobby célra keresünk kutyust, 2-3 hónapos kölyköt vásároljunk, 8 hetes kor alatt semmiképpen nem vihetjük haza a kicsit. A megfelelő kölyök kiválasztására (amennyiben nem szeretünk bele első látásra valamelyik kiskutyába a többitől eltérő külseje alapján) többféle "csalhatatlan" módszert ajánlhatnak "tapasztalt kutyás" ismerőseink, például hogy azt a kölyköt kell megvenni, amelyik elsőnek jön oda hozzánk, stb. Amennyiben nem rendelkezünk kellő tapasztalattal a kutyák terén, akkor járunk a legjobban, ha a tenyésztőre bízzuk a választást. Nála jobban senki nem ismeri a kicsiket, az előzetes beszélgetések során pedig valószínűleg már felmérte, hogy milyen gazdi lesz belőlünk - ha ez lesz az első kutyánk, nem a legéletrevalóbb, falkavezér típusú kölyök való nekünk, ugyanis ő kellően céltudatos nevelés hiányában otthonunkban is át fogja venni a vezető szerepet! Hobby célra ne várjuk el, hogy a legszebb, legtökéletesebb kölyköt kapjuk meg - őt valószínűleg kiállítási, vagy tenyésztési célra szánják. Elképzelhető, hogy ilyen esetben nem hibátlan kutyust kapunk - ez többnyire kisebb harapási hibát, 1-2 foghiányt, kisebb pigmenthiányt, vagy egyheréjűséget jelent, ha ezek halmozottan jelentkeznek, vagy 3-5 fog hiányzik, az már nem kis hiba - ez családi kedvencként tartott kutyánál nem jelent különösebb hátrányt, ha a kutyus egyébként teljesen egészséges, viszont mindenképpen az ár mérséklésével kell járjon!
Ha kiállítási, vagy tenyészcélra keresünk havaneset, 6-8 hónapos kutyát keressünk, körülbelül ez az a kor, amikor már több-kevesebb biztonsággal meg lehet állapítani egy kutyáról, hogy alkalmas-e erre a célra. Ez esetben természetesen a vételár jóval magasabb, mintha hobby célra vásárolnánk. Mindenképpen kitűnő minőségű szülőktől származó kutyát válasszunk, és itt a hangsúly a többesszámon van - nem elég, ha csak az egyik szülő kiváló minőségű, mivel utóduk mindkettő tulajdonságait örökli, illetve örökíti is tovább. Ha most szeretnél elkezdeni havaneset tenyészteni, arra kérlek előtte mindenképpen olvasd el ezt!

OK, szóval már tudjuk, hogy havaneset szeretnénk, és azt is tudjuk, milyen szempontok alapján válasszuk ki leendő kutyánkat - már csak a megfelelő tenyésztőt kell megtalálnunk, aki az elképzeléseinknek megfelelő kölyökkel fog minket (jó esetben) megörvendeztetni. Látszólag ez a legkönnyebb feladat, hiszen a kutyás magazinok csak úgy hemzsegnek a sokszoros győztes havanesek igényesen nevelt, szebbnél szebb kicsinyeinek hirdetéseitől, valószínűleg senkinek nincs kedve mindegyiket végigtelefonálni, látogatni. Mielőtt a hirdetések közti szelektálás főbb szempontjait végignéznénk, néhány nagyon fontos fogalom jelentését kell tisztáznunk: kit nevezünk tenyésztőnek, kit szaporítónak, és kit hobbitenyésztőnek?

• A tenyésztő legfőbb célja, hogy minél szebb, tökéletesebb kutyákat "hozzon létre", ennek érdekében csak kiváló mínőségű kutyákkal tenyészt. Kutyáit szereti, ennek megfelelően nagyon jó körülmények között, jól ápoltan tartja őket. Nem anyagi haszonszerzés céljából tenyészt, szukái egészségének érdekében évente általában csak egyszer fialtatja őket, emiatt náluk ritkán fordul elő, hogy amikor felkeressük őket, éppen van eladó kiskutya - előfordulhat, hogy várólistára kerülünk, ha tőlük szeretnénk havanesehez jutni.
  
• A szaporító kizárólag pénzforrásként tekint a kutyáira. Mindig az éppen divatos fajtákkal foglalkozik, általában egyszerre több fajtát is szaporít. Tevékenysége nem nevezhető tenyésztői munkának, kutyáit gyakran embertelen körülmények között tartva fialógépnek használja. A kölyköket külföldi állatkereskedéseknek adja el, vagy piacon, aluljáróban, pályaudvaron, kutyakiállítások közelében kosárból, dobozból, csomagtartóból árulja... amennyiben hirdetés útján lépünk kapcsolatba vele, a kiskutyákat rendszerint "előzékenyen" házhoz szállítja, vagy egy előre megbeszélt helyen adja át. Ne gondoljuk, hogy ezt azért teszi, hogy nekünk időt, és fáradságot takarítson meg - a valódi ok az, hogy ne lássuk, milyen körülmények közt élnek a kutyái, illetve amennyiben a kutyus átvétele után néhány nap, vagy hét elteltével reklamálni szeretnénk, lehetőleg még a lakhelyét se tudjuk. Hihetetlen történeteket lehet hallani olyan emberektől, akik jártak szaporítóknál... vidéki tanyákon, ketrecekben és ólakban, vagy pesti panellakás kamrájában a padlótól a plafonig felhalmozott apró ketrecekben élnek ezek a szerencsétlen kutyák, kölykeikkel együtt ápolatlanul, elhanyagoltan fetrengenek a koszban és saját ürülékükben... hogy egy kicsit hihetőbbnek tűnjön, hogy ilyen tényleg létezik, nézd meg ezt a pár képet! Természetesen egyéb meglepetésekre is számíthatunk, ha mégis eljutunk a tárgyalásig ezekkel az emberekkel:
  -az egyik ilyen helyen a "tenyésztő" közölte az érdeklődővel, hogy 40000 Ft-ért adja a kölyköket, ha törzskönyv is kell hozzá, akkor ugyanaz a kutya 90000 Ft!!! Nem árt tudni, hogy egy törzskönyv kiváltása 2000 Ft-ba kerül... Itt egyébként 4 hónaposak voltak a kölykök, és még egyszer sem voltak beoltva, de felajánlotta a "tenyésztő", hogy ha a kedves vevő óhajtja, 20000 Ft-ért beoltatja a kutyát!
  -egy másik helyen a plafonig halmozott ketrecek egyikéből elővett egy koszos, ápolatlan kutyát a "tenyésztő", és közölte, hogy ő a mama, de a kölyköket csak akkor lehet megnézni, ha előtte lefoglalózzák, mivel fél a fertőzésektől, szóval csak az mehet a kicsik közelébe, aki meg is veszi... no comment.
  Amit még érdemes tudni, hogy vannak, akik rendes, jó körülmények között élő család házában hirdetik, és árulják a kiskutyákat, holott azok valójában a fent leírt szaporítók valamelyikénél születtek, és töltötték életük első heteit. Ilyen esetben nem könnyű rájönni, hogy szaporítóval van dolgunk, ezért mindig figyeljünk oda a legapróbb részletekre, és kérdezősködjünk minél többet! Végezetül ajánlom, olvasd el ezt a rövid történetet egy szaporítótól vásárolt havaneseről - és vond le belőle a tanulságot!
  
• A "hobbitenyésztő" az, aki hobbicélra vett szukáját alkalmanként befedezteti, és az így született kölyköket többnyire törzskönyv nélkül kínálja eladásra. Itt a főbb problémák abból adódhatnak, hogy ezek az emberek sokszor a legalapvetőbb tenyésztési, szaporodásbiológiai, és genetikai ismeretekkel sem rendelkeznek. Mivel nincsenek tenyésztésre berendezkedve, nem tudják az anyakutyát és a kölyköket megfelelően elkülöníteni, ráadásul gyakran a vendégségbe érkező rokonok, ismerősök is "megszeretgethetik" a kicsiket, így minden esély megvan rá, hogy az eladás időpontjáig valamilyen fertőzést hurcoljanak be az alomba. A fedezőkan szerepét leginkább kutyasétáltatás közben, vagy kutyakozmetikusnál megismert, tenyésszemlét sosem látott kutya tölti be, azt a körülményt teljesen figyelmen kívül hagyják, hogy ezek a kutyák mit örökítenek, vagy egyáltalán alkalmasak-e a tenyésztésre. Az utódok minőségében ez többnyire meg is mutatkozik...

Ezen tények ismeretében azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük, akkor járunk a legjobban, ha az utóbbi két kategória "jeles" képviselőit messzire elkerüljük.
Most egy kicsit vizsgáljuk meg a kutyavásárlás anyagi oldalát. A havanese nem olcsó fajta, soha nem is volt az - külföldön pedig az itthoninál is jóval magasabbak az árak. Bárkiben felmerülhet a kérdés, hogy miért kerül ennyibe, illetve miért van ilyen nagy - akár kétszeres, háromszoros - árkülönbség az egyes tenyésztők árai között? A válasz egyszerű: a komoly tenyésztői munka rengeteg költséggel jár - a minőségi tenyészkutyák beszerzése, a kiállítások költségei, a fedeztetés, utazási költségek, az örökletes betegségek szűrővizsgálatai, az állatorvosi ellátás mind-mind nagyon sokba kerül, és ez természetesen meg kell mutatkozzon a kiskutyák árában. Akik olcsó kölyköket hirdetnek, ezeket a költségeket "spórolják meg" - azonban jó néhány olyan tétel van köztük, amin nem lenne szabad spórolni... El lehet gondolkodni azon, hogy vajon miért adja valaki 30-40 ezer forintért a törzskönyv nélküli kutyát, hiszen a 2000 forintba kerülő törzskönyv kiváltása után a dupláját is elkérhetné érte? Valószínűleg nem azért, mert lusta kiváltani, és nem is azért, hogy jót tegyen velünk - a választ inkább a kutyái minőségében kell keresnünk. Higgyük el, a vásárláskor megtakarított pár tízezer forintot elég gyorsan otthagyhatjuk az állatorvosnál, és akkor még szerencsésnek mondhatjuk magunkat, ha nem maradandó a kutya károsodása! A kutya nem kínai piacon vett bóvli, amit az első hibák jelentkezése után kidobhatunk a szemétbe! Gondoljunk bele, mennyi problémával járhat egy ötéves korában PRA (progresszív retina atrópia) miatt megvakuló kutyával a következő tíz évet eltölteni? Milyen érzés lehet, ha a kiskutya a hazaszállítás után 2-3 héttel elpusztul? Nem hiszem, hogy ezt bárki a saját, vagy kutyája bőrén szeretné megtapasztalni... Ha nem áll rendelkezésünkre a szükséges összeg, jegyezzünk elő egy kiskutyát egy megbízható tenyésztő következő alomjából, addig bőven lesz időnk a hiányzó összeg előteremtésére, illetve magunk, és környezetünk kellő felkészítésére, hogy ha eljön az ideje, az új családtag megfelelő fogadtatásban részesülhessen! Fontos tudni, hogy a magas vételár önmagában nem garantálja, hogy a kiskutya megfelelő minőségű, sem azt, hogy egészséges, ezért minden esetben legyünk nagyon körültekintőek!

Kezdjük tehát végignézni a hirdetéseket. Ahol a "törzskönyv nélkül", vagy az "olcsó" kifejezések valamelyikével találkozunk, nyugodtan lapozzunk tovább! A "törzskönyvvel, oltva, tetoválva" típusú hirdetéseket egy ismert tenyésztő frappánsan a "kerékpár eladó pedállal, kormánnyal, nyereggel"-hez hasonlította - ezek ugyanis a legalapvetőbb dolgok, nem extrák! Vannak, akik úgynevezett "kölyökcsomagot" is adnak a kutya mellé, mely általában egy csomag tápot, fésűt, egy-két kisebb játékot, és esetleg egy könyvet, vagy fénymásolt fajtaismertetőt tartalmaz. Ez kedves gesztus, de nem szabad, hogy a választásban befolyásoljon minket, a szükséges kellékeket bárhol be fogjuk tudni szerezni. Ha az előzetes telefonos egyeztetés során a tenyésztő ragaszkodik hozzá, hogy ne a lakásán, hanem egy általa megjelölt, akár számunkra kedvező helyen történjen a kiskutya átadása, ne egyezzünk bele - mindenképpen győződjünk meg róla, milyen környezetben, mennyire higiénikus körülmények között tartották a kölyköket (és a felnőtt kutyákat)! Ha megtaláltuk azt a tenyésztőt, akinél a körülmények megfelelőek, és a kölykök is tetszenek (ez utóbbi szinte biztos), válasszuk ki melyik kutyus lesz a miénk, és beszéljük meg a hazaszállítás időpontját, és körülményeit.

Ha elérkezett a nagy nap, és elmehetünk kiválasztott havanesünkért, nem kell, hogy az egész család velünk tartson! Ha egy-két segítőn kívül más is velünk van, ők valószínűleg csak zavarni fognak minket. Ilyenkor már minden leendő gazdi nagyon izgul, le sem tudja venni a szemét a kiskutyáról, alig várja, hogy vége legyen a kötelező procedúrának, és végre saját otthonában láthassa a kutyust. Pedig ezekben a percekben nagyon észnél kell lennünk, próbáljunk egy kicsit gondolatban elszakadni a kutyustól, és a papírokra koncentrálni! Mire kell figyelnünk? A vételár kifizetésével egyidőben meg kell kapnunk a kutya törzskönyvét (származási lap), az oltási könyvet, valamint a valós adatokat tartalmazó, tanúk által hitelesített adásvételi szerződést. Ha választásunkat döntően befolyásolta a tenyésztőnek a kutyával kapcsolatos bármilyen ígérete, vagy garanciája, azt mindenképpen foglaljuk bele a szerződésbe! A szerződés aláírása, és a vételár kifizetése előtt mindenképpen győződjünk meg a következő dolgokról:

- a kutya jól olvashatóan van tetoválva, a tetoválási szám megegyezik a törzskönyvben    és az adásvételi szerződésben feltüntetett számmal!
- ellenőrizzük az oltási könyvben, hogy a kutya megkapta a korának megfelelő oltásokat,    melyek a következők:

•  4 hetes korban ajánlott az immunglobulin oltás (ez nem kötelező)
•  6 hetes korban parvovírus elleni oltás, féreghajtás, 10 nap múlva féreghajtás ismétlése (kötelező)
•  8 hetes korban szopornyica és májgyulladás elleni oltás (kötelező)
•  10 hetes korban parvovírus és koronavírus elleni oltás (kötelező)
•  12 hetes korban szopornyica és koronavírus elleni oltás (kötelező)
•  3 hónapos korban veszettség elleni oltás, féreghajtás (kötelező)

Amennyiben a kutya nem kapta meg a szükséges oltásokat, ne vegyük meg (ezt feltétlenül érdemes már az előzetes megbeszélés során tisztázni a tenyésztővel a későbbi viták elkerülése érdekében). Természetesen a hazaszállítás után már a mi feladatunk a további szükséges oltásokról gondoskodni! Nagyon fontos, hogy 3 hónapos kor előtt semmiképpen ne vigyük a kutyát olyan helyre, ahol más kutyákat is sétáltatnak, illetve ne is engedjük őt felnőtt kutya közelébe, mert amíg nem alakul ki a védettsége a betegségekkel szemben, mert könnyen összeszedhet egy olyan fertőzést, amibe akár bele is pusztulhat!

A végére hagytam néhány alapszabályt, melyek elsősorban a kutya érdekeit szolgálják: kutyát lehetőleg ne vegyél ajándékba, ha mégis ezt tennéd, előtte mindenképpen beszéld meg a megajándékozandó személlyel, hogy valóban szeretné-e, tudja-e, hogy milyen feladatokkal jár egy ilyen kutya tartása, legjobb, ha ő is részt vesz a számára megfelelő kutya kiválasztásában. Nagyon fontos, hogy gyereknek soha ne vegyünk úgy kutyát, hogy az ő feladata legyen a kutya gondozása - se nevelő célzattal, sem azért, mert annyira vágyik rá, hogy bármit megígér, csak hogy megkaphassa. Egy gyerektől nem várható el, hogy ezeket a feladatokat rendszeresen elvégezze, még akkor sem, ha képes lenne rá! Természetesen kiveheti a részét a feladatokból, de ez soha ne jelentsen kényszert a számára!

Ha ezeket a szempontokat betartod a leendő havanesed kiválasztásánál, minden esélyed meg lesz rá, hogy egy gyönyörű, egészséges kutyára sikerüljön szert tenned, ehhez sok sikert kívánok!

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat